Milyen műfű mellett döntsünk?

műfű, gyep ingatlan mellett

Ha eldöntüttük, hogy egy egységes megjelenésű kertet szeretnénk, akkor a végső megoldás az lesz, hogy a műfű mellett tesszük le a voksunkat. A legszebb megjelenésű gyeptéglák közül válogathatnak ma már a kertszépítők, összesen három nagyobb kategóriát fognak találni a különféle webshop platformokon az érdeklődők.

Az első nagy kategória azonban kevésbé illik a kertekbe. Van egy olyan rendkívül strapabíró műfű fajta, ami olyan szálakból áll, melyek kifejezetten vaskosak, kemények, ezeket a fűtípusokat elsősorban sportpályák esetében szokták használni. Ezeket a füveket gyakran készítik élénk színűre, sőt, van, hogy nem is természetes színt adnak nekik, hanem kék-piros árnyalatokat. Ebből adódóan a sportályákra helyezendő műfüvek nem passzolnak a hagyományos kertekbe. Ellenben a másik két kategória, a rövid szálú- és a hosszú szálú műfű típusok nagyon is jól mutatnak egy udvarban.

A második két kategórián belül is van három nagyobb árkategória, melyből szabadon válogathatnak az érdeklődők, érdemes megfontolt döntést hozni ebben a tekintetben. A legolcsóbb árkategória nagyjából 3000-5000 forintos négyzetméter áron kapható, az ilyen gyeptéglák olcsók, többnyire a fűszálak nagyon vékonyak, szalagszerűek, közelről egyértelműen látszik, hogy műfűről van szó. Ebből adódóan nem a legjobb választás egy igényes kertben. Eggyel magasabb árkategória a 5000-8000 négyzetméter árú fűtípusok, elsősorban kevert szálas és rövidszálú füvek tartoznak ebbe a kategóriába, nagyon élethűek és sokféle terméket található ebben az árkategóriában. A legmagasabb árkategóriába tartozó füvek még élethűbbek, még tartósabbak, még puhábbak.

Talán azért nem annyira éri meg a legmagasabb árkategóriából válogatni, mert már a középsőben is gyönyörű füvek vannak, illetve ezek is nagyon időtálló darabok, akár 10 évet is kibírnak csere nélkül.